I. Gróf Széchenyi István Emlékverseny

2016.03.15 08:02

A Széchenyi Emlékév keretén belül életre hívott, a MÖSZ és a Gróf Széchenyi Alapítvány közös rendezésében március 04-05 között került megrendezésre az I. Széchenyi Emlékverseny.

1822-ben, angliai útja során Gróf Szécenyi István megismerte az ökölvívást, és ezzel Ő valamint Gróf Wesselényi Miklós tekinthető a sportág hazai úttörőjének.

 

A Gerevich Aladár Sportcsarnokban megrendezett verseny méltó módon állított emléket a legnagyobb magyarnak. A 10 férfi valamint 3 női (Olimpiai súlyok) súlycsoportban megrendezett négyes tornára az Észak Magyarországi Régióból öt versenyző kapott meghívást. A versenyen sajnos ketten nem tudtak indulni betegség miatt, mindketten az 52 kg-ban szerepeltek volna. Csóka Nándor (Miskolc) a 2015. év férfi ökölvívója, OB címvédő és Paczók Erik (Eger) sajnos lemaradt erről a nagyszerű versenyről.

Viszont akik elindultak, mind a hárman döntőt bokszolhattak! Csombor Vivien (60 kg), Könnyű Róbert (56 kg), Könnyű Richárd (60 kg) - mind Egri SI - a sikeres elődöntő után mérkőzhettek az aranyéremért!

A női 60 kg-ban Csombor Vivi két tiszta első menet után két szorosabbat bokszolt a Vasas SC versenyzőjével, Benke Sárával. A bírói döntés az egri kislánynak kedvezett, 2-1 arányban győzött és ezzel aranyérmes lett!

A színvonalas, néhol nemzetközi mércét megütő 56 és 60 kg-mos férfi finálékban sajnos nem sikerült begyűjteni az aranyat, de a mutatott teljesítmény alapján mindkét versenyzőnek esélye van kvalifikációs tornára - Csóka biztos résztvevője a kvalifikációnak - kijutni és harcolni a riói olimpiáért.